Csak célzottan lehetne kikérnie az adatokat a rendőrségnek, például bűncselekmény gyanúja esetén. Zagyva Gy. Gyula és Lenhardt Balázs közös sajtótájékoztatóján mutatta be az adatokkal való visszaélést bizonyító dokumentumokat.
A FTC székháza előtt tartott sajtótájékoztatót Zagyva Gy. Gyula (HVIM - Jobbik) és Lenhardt Balázs (Jobbik) országgyűlési képviselők a szurkolói kártyák adataival történt visszaélésekről.
Zagyva bemutatott olyan dokumentumokat, amik arra bizonyítékok, hogy a rendőrség általánosságban, igen nagy tömegben kéri ki a szurkolói kártyák adait, pedig ez teljesen törvénytelen, hiszen az adatokat csak célzottan és komoly indokkal, például bűncselekmény elkövetésének gyanújával lehetne kiadni.
Az egyik, 2010. május 19-ei keltezésű dokumentum szerint "a 11.000 és 13.000 sorszám között regisztrált szurkolók kártyák másolatban történő beszerzése" a rendőrség kérése. A másik, 2010. július 15-ei kérelem alapján az összes Sós vezetéknevű szurkolónak az adatát követelik a kékek. Mindegyik kérelem Téglás Sándornak, az FTC biztonsági igazgatójához szól, akinek pont az lenne a feladata, hogy a biztonságos adatkezelést megvalósítsa, és az ilyen törvénytelenségek ellen fellépjen - vélekedett Zagyva, aki újfent aggodalmának adott hangot, a szurkolói kártyák általános bevezetésével kapcsolatban (egyelőre csak az FTC-nél kötelező), hiszen azok a félelmek igazolódtak be, amiket a jobbikos képviselők hangoztattak már korábban. Külön kiemelte, hogy még őket hurrogták le az MLSZ részéről, mikor ezeket a félelmeket megfogalmazták az egyeztetések során, és még őket vádolták rosszindulatúsággal, hogy hogyan feltételeznek olyat, hogy nem megfelelően fogják az adatokat kezelni... A tárgyalások során Zagyvának azt mondták, hogy ezek lezárt borítékokban, megfelelően tárolva lesznek, és kizárólagosan csak alapos gyanúval, nagyon komoly indoklással adják ki őket, "mint ahogy már ez a Ferencvárosnak is teljesen törvényesen működik" - érveltek akkor a szurkolói kártya mellett az ellenoldalról.
A Ferencváros egyébként már azzal törvényt sért, hogy a személyi igazolványokról fénymásolatot készít, amivel alapjaiban ássa alá a szurkolói kártyákba vetett bizalmat. A Jobbik képviselői már eleve nem értettek egyet ennek a bevezetésével, pont azért, mert ilyen, most bebizonyosodott aggályok merültek fel - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Eleve az volt a szurkolói kártyákkal szembeni félelem, hogy ezeket majd az ultrák megfigyelésének eszközéül használják fel, ami most már egyértelmű:sokáig nem váltották ki a kártyákat a régi szurkolók, és amikor rászánták magukat erre a lépésre, akkor 11.000 regisztrált kártya környékén járt a klub a sorszámozás alapján. (A rendőrség pedig a 11.000-től 13.000-ig kérte az adatokat.)
Felmerül Kubatov Gábor felelőssége is, aki bár a kérdéses dokumentumok keletkezésének időpontjában még nem volt elnök, de a kivizsgálásokat meg kellett volna tennie, és megakadályozni a további jogsértéseket. Zagyva Gy. Gyula fel is tette a kérdést, hogy történt-e vizsgálat, ha nem, akkor miért nem? Lenhardt Balázs tájékoztatása alapján Kubatov Gábor kikérte magának Facebookon, hogy ilyesmivel vádolják, mondván, hogy ez ordenáré rágalom.
Zagyva szókimondó országgyűlési képviselő szerint afrikai országok szintjén lévő diktatúrákra jellemző ez az eljárás, ami minden bizonnyal általános, és folyamatos.
Lenhardt Balázs szerint egyértelműen hecckampány folyik a még kitartó szurkolói közönség ellen. Évente egy-két rendbontás történik csak, mégis erre hivatkozva mindenféle szigorú törvényeket kell hozni, és kiépíteni egy olyan rendszert, amit a látogatottság száma sem indokol. Olyan létesítményeket, biztonsági technikát kívánnak felszerelni, aminek akár több tízmilliárdos költsége is lehet. Ahhoz, hogy megalapozzák ezeknek a bevezetését, kell a hadjárat a szurkolók ellen, és utána nagyon jó pénzért ki lehet adni az ismerősi vállalkozói köröknek ezeket a megrendeléseket, amire nincs is szükség - fejtette ki Lenhardt. Szerinte az infrastruktúrát kellene fejleszteni, mind a fradinál, mind a többi stadionnál is, és lehetővé tenni, hogy az emberek kulturáltan élvezhessék a futballt. A szurkolói kártya bevezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és láthatóan, mindenféle ígéret ellenére, teljesen kontroll nélkül kezelik az adatokat. Nincsenek meg az adatvédelmi törvény feltételei, és felszólítjuk a Ferencváros és az MLSZ vezetőit, hogy szurkolóbarát intézkedésekkel segítsék elő, hogy újra méltó nézőszám alakulhasson ki a lelátókon - fejtette ki álláspontját a jobbikos képviselő.
(Szent Korona Rádió)